Jelenleg egyetlen atomerőmű sem üzemel az országban, de régóta tervezik, hogy le tudják váltani a szenet égető hőerőműveket, amelyek jelenleg az ország áramtermelésének nagy részét adják. A tervek szerint a 2040-es évek közepére már hat reaktornak kell majd működnie, 6-9 gigawattos kapacitással
Harmadával növelte az ukrán munkavállalók számára kínált állásajánlatainak számát Lengyelország. Egy ukrán szakportál szerint a legnagyobb igény az orvosok, a burkolók és a betonnal dolgozó munkások iránt van, de nagyon várják az asztalosokat, bádogosokat, útépítőket és programozókat is. A reménybeli munkavállalóknak az ukrajnainál jóval magasabb bért, emellett munkaruhát és -eszközöket, utaztatást és ingyenes szállást is kínálnak,
Kiszabadult a pandémia fogságbából a lengyel autópiac is, ebben az évben már 38 százalék pluszba került. A járványidőszakkal még érintett 2020. júniushoz képest 25 százalékkal több, azaz több mint 51 ezer új autót és kisteherjárművet adtak el az idén júniusban, a májusi 94,9 százalékos éves szintű növekedést követően.