Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Világ
Hidak az Ipoly fölött
2021. July 08.
Szlovákia mára a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak, a válság ellenére is 10 milliárd euró közelében maradt a két ország kereskedelmi forgalma – hangzott el Ipolydamásdon.

Külgazdasági és külügyminiszterünk az Andrej Dolezal szlovák közlekedési és építésügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón közölte az említett adatot, az Ipolydamásd és Helemba közötti Ipoly-híd alapkőletételi ünnepségén. Ami a tőkemozgást illeti: a Szlovákiában befektetett magyar tőke 2010-hez képest 64 százalékkal növekedett.

Az épülő Ipoly-híd 58 méter hosszú, 12 méter széles, kerékpárúttal ellátott lesz, 1,6 milliárd forintba kerül, és már 2023 elején állnia kell. 2023-ig ezen a hídon kívül még öt átkelési pont létesül a két ország között, két Ipoly-híd, egy kerékpáros híd a Duna fölött, egy komp összeköttetés és létrejön egy útösszeköttetés is. A magyar-szlovák határon jelenleg 35 helyen lehet szabályszerűen átkelni.

Szijjártó Péter szerint Magyarország és Szlovákia között soha nem volt olyan jó kapcsolat, mint ma, ennek kulcsa, hogy közös sikereket értek el az elmúlt években, amelyek a kölcsönös bizalom kialakulásához vezettek. A közös sikertörténetek megkönnyítették a magyar és szlovák emberek mindennapi életét is – jelentette ki a miniszter.

A múlt évben átadták a komáromi hidat, majd azóta a két ország keleti és nyugati felében a magasfeszültségű hálózatokat összekötő interkonnektorokat, jelenleg a gázvezetékek kapacitásnövelése van folyamatban. A cél a két ország összeköttetéseinek számának növelése.

Andrej Dolezal arról beszélt, hogy a hidak infrastrukturális összeköttetést nyújtanak, segítik a munkaerő mobilitását, segítik a kulturális rendezvények bővítését és fejlesztik az idegenforgalmat is. Elmondása szerint mindenképpen szeretnék felgyorsítani az átkelők szlovákiai részének építését. 

PRINT LAPOK