Az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma a nagymennyiségű hulladék összegyűjtése és hasznosítása, hiszen a lakosságszám növekedésével egyre nő a hulladék mennyisége. Szakvélemények szerint a hulladék nem szemét, lehetőségként kell tekinteni rá. Nagyban javítaná a környezet védelmét, ha a csomagolóanyagok jelentős részét visszaváltanák.
Igény és törekvés is van rá, a tervek szerint 2021 végén, 2022 elején indul el a rendszer Magyarországon. Kezdetben az üveg és fém csomagolóanyagokat lehet majd visszaváltani, később más anyagokat is, például a kozmetikai termékek csomagolásait.
Hazánkban 18 millió tonna hulladék keletkezik évente, ennek jelentős része települési hulladék, melynek 14-17 százaléka műanyag, 3-4 százaléka fém, 3,8-4,6 százaléka pedig üveg. A műanyag hulladéknak jelenleg 35 százalékát hasznosítják újra, 2035-ig ezt az arányt az uniós előírásnak megfelelően 55 százalékra kell emelni.
A kormányzati elképzelés szerint települési hulladékpontokat szándékoznak létre hozni, a hulladékudvarok számát növelni, az illegális hulladéklerakást pedig mérsékelni.
A Pannon Egyetem kutatásaihoz kapcsolódva végeztek kérdőíves felmérés az üvegvisszaváltó rendszer kialakításával összefüggésben, a felmérés szerint a polgárok 85 százaléka összegyűjtené a palackokat.
A kérdőívet mintegy 20 ezer ember töltötte ki, 91 százalékuk számára kiemelten fontos a környezetvédelem, 66 százalékuk alkalmanként összegyűjti az üveghulladékot. 40 százalékuk készpénzben szeretné visszakapni a betétdíjat, 33 százalékuk 10 és 20 forint közti összegért is visszavinné az üveget, a többiek ennél több pénzért. Ebből az következik, hogy a rendszer sikeressége nagyban függ majd a betétdíj összegétől.
Németországban 2003 óta működik az üvegvisszaváltó rendszer, a csomagolóanyag 98 százalékát gyűjtik ennek révén vissza.