Sorozatunkban a nyíregyházi színház művészeit mutatjuk be, ezúttal Horváth Rékát, aki szerint színház mindig lesz, azért, mert élő, s mert a néző-színész kapcsolat egyedülálló; s aki számára színészi kurzusnak számított Verebes Istvánnal lenni, dolgozni, tanulni.
Rece. Így nevez a párod, Horváth László Attila színművész, de kollégáid és barátaid közül is sokan. Honnan e becenév?
A színházban mindenkinek van beceneve, így személyesebb a megszólítás. A családom Récinek becéz. Amikor idejöttem Nyíregyházára, akkor az egyik színi stúdiós társam kezdett Recézni, s rajtam maradt. Talán abból jött, hogy „rece fice bumm bumm bumm”. Nem emlékszem pontosan.
Gyermekkori álmod volt a színpad?
Nem. Habár gyermekként mindig volt bennem vágy a megmutatkozásra, de nem körvonalazódott. Nem tudtam, mit jelent a színház, a színészet.
Érdekes módon törökbálinti létedre Nyíregyházán lettél stúdiós.
Egyszerűen ide sodródtam.
Milyen állomások, ösztönzések révén kerültél közel a színészi pályához?
Kíváncsi voltam, és kerestem az utamat. Tudni akartam, mire vagyok képes. Mi a dolgom? Ki vagyok? A színházról keveset tudtam, de mégis voltak erős benyomásaim. Tizenévesen az operaénekes nagybátyám beajánlott statisztálni az akkori Vidám Színpad Víkend című produkciójába. Főleg táncolni vágyó fiatalokat kerestek. Nagyon szép emlékeim vannak arról az időről. Valamint a Hartai László és Muhi Klára által – a középiskola keretein belül – vezetett mozgóképkurzus is kinyitotta a szemem a film- és színházcsinálásra. Csoda volt számomra, sok titokkal, lehetőséggel.
Az igazi meggyőződés a Kamondi Zoltán által rendezett A Gavallér és a szüzek című kisjátékfilm volt. Ott ki tudtam próbálni magam kamera előtt is. Nagy élményt jelentett. Ezek után már nem volt meglepő, hogy jelentkeztem a színész szakra, a főiskolára.
Nem vettek fel. Nagyon nehéz volt újra kalibrálni az utamat. Muszáj volt kitalálni, hogyan tudok mégis ezen a pályán maradni. Így jutottam el Nyíregyházára. Verebes István neve mindig is a színházi minőséget jelentette számomra. Akkor ő volt a Móricz Zsigmond Színház direktora. ’94-ben a nyíregyházi színház a virágkorát élte. Nagyszerű volt ebben a közegben felnőni, kiváló színészekkel együtt lenni színpadon és civilben.
Hogyan érezted magad stúdiósként?
Mi, fiatalok, habzsoltuk az életet. Szakmai kihívásokban sem volt hiány. A szakmai órák mellett sok kisebb-nagyobb színpadi feladatot kaptunk. Jó kis csapat volt és remek színésztanárok.
’96-ban, még a színház stúdiósaként eljátszhattam Shakespeare A velencei kalmárjában Portia szerepét. Túl fiatal voltam és még nagyon keveset tudtam a szakmáról, ezért nem merném sikerként elkönyvelni, de sokat profitáltam belőle.
Mi volt az első igazán jelentős alakításod?
Ezt nem könnyű megválaszolni. Számomra akkor jelentős egy szerep, ha találkozik velem, ha szakmailag felérek hozzá, és képes vagyok átadni magam neki. Sok dolognak kell egyszerre találkoznia. Ez az élményem, ha csak momentumokban is, de megvolt A viszontlátás trilógiájában, a Cselédekben, a Harlekin millióiban. Nagyon szerettem a Rómeó és Júliában a Dajka szerepét. A munka légkörét, az anyagot.
Nem gondolod, hogy kicsit korán találtak meg az anyaszerepek?
Miért, szerinted igen? Úgy érted, hogy túl fiatalon játszottam el? Szerintem nem. Az alkatomban és a lényemben benne van ez a női archetípus.
Számít, hogy milyen szerepeket kapsz?
Igen, számít, de amit kapok, azért mindent megteszek. A kettő számomra nem zárja ki egymást. Fontos, hogy mivel töltöm az időmet. Ha színházzal, az is legyen minőségi. Igenis vannak rosszul megírt szerepek, nem csak rossz színészek, ahogy a közmondás mondja. A író is hibázhat, nem csak a színész. A hiba lehetőségének kockázata ugyanannyi: ember-ember.
Vannak, voltak színész példaképeid?
Persze, voltak is, és vannak is. Mindig lesznek olyan emberek, művészek, akikért lelkesedek, és akiket piedesztálra emelek. Ők ösztönöznek, hogy hogyan tovább. Mi az, ami kimaradt, mi az, amire nem gondoltam, amire nem figyeltem. Visszatöltik belém a hitet.
Mennyire könnyen születik meg az az alak, akit meg kell formálnod? Jellemzően hamar „megvan” az összhang, vagy sokat kell dolgoznod, hogy egymásra találjatok?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, de azért megpróbálok rá kielégítő választ adni. Minden munka más. Más az összetétel: a darab, a szerep, a rendező, a színésztársak, stb. Én sem vagyok mindig egyforma állapotban. Nálam egy benyomással kezdődik. Jó esetben ez már az olvasópróbán megtörténik. Olyan, mintha meglátnám vagy megérezném egy pillanatra a játszani kívánt alakot. Néha elég részletesen, néha csak egy-egy képkocka mutatkozik meg róla. Nagyon ritkán sikerül csak teljességében megérezni. Minél részletesebb, annál nehezebben engedhető el, ha esetlegesen a rendező koncepciója a darabról, a szerepemről eltérő. Tehát résen kell lenni, hogy ne mélyedjek el benne egyedül. Majd ezután jön a munka, a próba, amikor az elképzelt alakot megpróbálom megformálni. Ez nem könnyű folyamat, mert sok szembenézéssel jár. Időnként nem kevés belső és külső konfliktussal. Egy érzékeny rendező ezen az úton nagyon sokat tud segíteni! Ő a külső szem, ő a kontroll. Ideális esetben a főpróbahét elejére már eljutok egy szakmai minőségig, és csak a finomságok, az árnyalatok vannak hátra. Ez az út néha nyugodt és felemelő, de többször intenzív és gyötrő.
Volt, aki abszolút „nem jelent meg” neked, esetleg csak vért izzadva?
Persze. Volt, amikor vért izzadva sem. Nem érdemes ezeket emlegetni!
Az elmúlt évadokban olyan szerepeket játszottál el, melyek számomra emlékezetesek maradtak. Gondolok itt Mrs. Marshallra a Színházi bestiákban, Léonie-ra a Rettenetes szülőkben, Soledadra A név Carmenben. Mind drámai szerep. Szeretted őket?
Igen. Szerettem, de nem mindig. Időrendben legtávolabbi élmény Sediánszky Nóra Carmenje.
Ennek az előadásnak számomra a leginkább motiváló tényezője az atmoszférája volt. Különleges költői világot teremtett meg Nóri, Vereckei Rita látványtervezővel. Nagyon szerettem az általuk megalkotott teret, jó volt benne lenni. Nagy élményt jelentett az előadás mozgásvilága is, ami Ladányi Andreának és Túri Lajosnak volt köszönhető. Azonban a darabot a színház túlterheltsége miatt nagy kihagyásokkal játszottuk, és ez nem tett jót neki. Veszített a fényéből.
A Jean Cocteau által írt Rettenetes szülők, Keresztes Attila rendezésében, igazi kihívás volt. Nagyon jól megírt darab, remek szövegekkel. Itt észnél kellett lenni s koncentráltnak. Attila lénye ezt meg is követelte. Kísérlet volt. Együtt gondolkodás, újragondolás, munka. Ezt az előadást nagyon kevésszer játszottuk, hogy miért, máig nem tudom. Pedig szerintem nagyon jót csináltunk. Örülök, hogy benned is nyomot hagyott. Ez nagyszerű érzés.
A Színházi bestiák April De Angelistől nagyon izgalmas témát firtat: a színésznői sorsot. Véleményem szerint az alapanyag csak vázlatosan idézi a nők belső történetét; az előadás mélységét a rendező, Verebes István teremtette meg. Színészi kurzusnak számított vele lenni, dolgozni, tanulni.
A Rettenetes szülőket szerintem is nagyon kevésszer játszottátok, pedig az én értékelésem alapján a 2018/19-es évad egyik kiemelkedő előadása volt. Más műfajra térve: a vígjátékok vajon miért kerülnek el téged? Elkönyveltek tragikának? Esetleg tényleg ezek a karakterek állnak közel hozzád?
Valóban, az elmúlt pár évben inkább a drámai szerepek találtak meg. Fejtegethetjük hogy mi ennek az oka, de úgysem találnánk rá igazi választ.
Mi a színház, így a Móricz Zsigmond Színház szerepe, küldetése véleményed szerint?
Ez egy nagyon aktuális kérdés. Mert szerintem az élet annyira felgyorsult, hogy már a régi és az új megközelítés nem fér meg egymás mellett. Újragondolást igényel. Szerintem ezt mindenki érzi.
Ebben a digitalizált, gépies világban mennyire van helye, jövője a színháznak?
Megérzésem szerint színház mindig lesz, azért, mert élő. Mert a néző-színész kapcsolat egyedülálló. Ez az interakció jelen idejű és folyamatos az előadás tartama alatt. Persze illékony is, de ettől rejtélyes.
A színész jobban elviseli színész párja munkabeosztását, a főpróba hetek nyűgjeit?
Nem biztos, hogy jobban elviseli, inkább jobban érti. Véleményem szerint, amit az ember közvetlenül megtapasztal, azt jobban megérti.
Szerinted előny, ha valakinek szakmabeli a társa?
Én annak élem meg.
Lackóval az elmúlt néhány évadban többet játszotok együtt, mint korábban. Ez jelent valami pluszt számodra?
Igen, sokat Egy kapcsolat, egy szerelem, egy házasság mindig többlet a színpadon. Egy húszéves együttlét kitörölhetetlen érték még a deszkákon is.
Lackó köztudottan szeret és tud főzni. Gyakran és szívesen átengeded neki ezt a feladatot?
Persze, nagyon szívesen átengedem neki.
Van olyan étel, amely a kedvenced a főztjei közül, amit akár kérni is szoktál tőle?
Nagyon szeretem Lackó kenyérlángosát.
Olvastam a rövid önéletrajzodat a színház honlapján. A pszichológia mellett szociális munkásnak is tanultál. Miért?
Volt az életemben egy nehéz időszak. Válaszokat kerestem. Meg akartam érteni, hogy mi történt velem, és leginkább, hogy miért. Van bennem egy analizáló hajlam az ember működésével és megértésével kapcsolatban. Rengeteg kérdésem volt, és vártam, hogy valaki valódi válaszokat adjon. Ezért végeztem el a pszichológiai asszisztensképzést az MTA-n. A szociális munka alapszakon csak két szemesztert hallgattam.
Miért hagytad abba?
Nem tudom. Talán nem voltam igazán motivált. Persze, voltak anyagi és időbeli nehézségek, de a motivációm is alábbhagyott.
Mesélnél egy kicsit kedvenc elfoglaltságaidról?
Persze. Pár éve egy előadás kapcsán találkoztam a jógával. Nagy benyomást tett rám. A jóga filozófiája szintén az emberi létezés alapvető kérdéseivel foglalkozik, és választ is ad rájuk, természetesen nem egyértelműen. Sok munkát és időt kell belefektetnem ahhoz, hogy jussak valamire, de ha igazán figyelek, válaszok is vannak. Nem elhanyagolható a jóga testre gyakorolt hatása sem. Rugalmasabbá, szívósabbá, formásabbá teszi, karbantartja.
Ami mostanában rendkívüli módon felkeltette az érdeklődésemet, az a különböző gyógykozmetikumok készítése. Arckrémek, samponok, napvédő krémek, stb. Nem mindegy, hogy mit eszem és mit iszom, mit olvasok, mit nézek, és az sem, hogy mit kenek magamra. Hiszen önmagamért csakis én felelek.
Horváth Réka mivel tölti legszívesebben szabadidejét?
A szabadidő számomra azt jelenti, hogy azt teszem, amihez kedvem van. Teljes a szabadság. Nincs semmi kötelező. Az az érzés, hogy ilyenkor bármit csinálhatok, annyira jó, hogy minden jól esik.
Az elmúlt másfél év a lakásunk felújításával és bővítésével telt. Már régi vágyunk volt, hogy a lakótér feletti padlásrészt beépítsük. A munkálatok nagy részét mi csináltuk. A teljes padlást mi szigeteltük le ketten. Járhatóvá tettük a padlót, burkoltunk, festettünk, mázoltunk. Nagyon jó érzés látni a munkánk gyümölcsét! Ez is egy alkotás, éppen csak az alapanyag megfogható, és a végtermék is megmarad.
A színház nem ilyen, és ebben van valami megható. A színházi munka másnapra már csak emlék. Egy hét múlva benyomás csupán. Ki tudja, hogy évek múlva mi marad belőle?
A fotón: pillanatkép a Színházi bestiákból (Móricz Zsigmond Színház archívuma))
Az interjú eredetije a Mindenünk a színház c. kötetben jelent meg 2020-ban, a Móricz Zsigmond Színház kiadásában, a Feliciter Kiadó gondozásában. Írta és szerkesztette Kováts Dénes.
A Mindenünk a színház című kötet 1.500 Ft-os áron megvásárolható a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodájában (4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 6., nyitva hétfőtől péntekig 9-17 óráig).
Amennyiben a könyvet Ön postafordultával szeretné kézhez kapni, megrendelését Nyíregyháza területén való kiszállítással együtt 1.900 Ft-os áron, Nyíregyházán kívüli kiszállítással pedig 1.500 Ft + 1.795 Ft szállítási költség megfizetése mellett tudják teljesíteni. A vásárlás és postázás részleteiről további tájékoztatást a szervező- és jegyirodája munkatársai a szervezes@moriczszinhaz.hu emailcímen, továbbá hétköznap 9 és 17 óra között a +36-30-303-2875 és a +36-20-233-2926 telefonszámokon is készséggel nyújtanak.
