Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Itthon
Drákóibb szigor a vírus miatt
2020. november 09.
Komoly szigorításokat jelentett be Orbán Viktor, hogy lelassítsák a járvány terjedését. Rendezvény- és nyitvatartási tilalom, emellett további kijárási korlátozás lép életbe kedd éjfél után, egyelőre 30 napra.

Szokás szerint az osztrák példát is figyelembe véve jelentett be szigorú korlátozásokat miniszterelnökünk, azzal a céllal, hogy gátat szabjanak a fertőzés terjedésének. Ha ugyanis ebben az ütemben fertőződnek meg honfitársaink, a magyar egészségügy képtelen lesz megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel, annak ellenére, hogy az ágazatban dolgozók emberfeletti munkát végeznek. Azonban erejük és létszámuk is véges…

Ha az Országgyűlés kedden úgy dönt,

  • November 11-től legalább 30 napig kijárási tilalmat vezetnek be este 8 és hajnal 5 között, tehát ebben az időszakban csak munkavégzés, munkából hazajárás és esetleg valamilyen rendkívüli indokkal lehet majd az utcán közlekedni.
  • Tilos lesz minden gyülekezés.
  • Az éttermek bezárnak, csak házhozszállítás lehetséges. Az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak.
  • Az üzletek, fodrászatok és más kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak.
  • A szállodák csakis üzleti célból fogadhatnak vendéget, turistákat nem.
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe.
  • Családi összejövetelen és magánrendezvényen legfeljebb 10 fő vehet részt.
  • Temetésen csupán 50 ember mehet egyszerre.
  • Az esküvőn csak a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt, lakodalom nem tartható.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött tartják meg.
  • Szabadtéren is tilos az amatőr csapatsport, egyéni sporttevékenységet lehet végezni.
  • A szabadidős létesítményeket, így a múzeumokat, színházakat, edzőtermeket, mozikat, állatkerteket is bezárják.
  • A felsőoktatás online üzemmódba átáll, a kollégiumokat is be kell zárni.
  • A középiskolákban 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe.
  • A bölcsődék, óvodák, általános iskolák nyitva maradnak a 14 év alattiak számára.
  • A kórházi dolgozókat, tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat hetente, célzottan tesztelik (gyorstesztekkel).
  • Gazdaságvédelmi intézkedés, hogy a szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-áig tartó foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek feltétele, hogy a munkavállalót ne bocsájtsák el és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.
  • Az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni. Az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti, ha nem bocsájtanak el munkavállalót és ők megkapják a fizetésüket.

 

PRINT LAPOK