A produkcióról, nyíregyházi kötődéséről és a „Csikos Sándor - kulisszák nélkül” című könyvről is beszélgett vele Kováts Dénes.
Megszakításokkal négy évtizede tagja a debreceni Csokonai Színháznak. Az egyik, egyben leghosszabb, kilencéves kitérőt 1984‒1993 között a Móricz Zsigmond Színház jelentette, ahol közkedvelt színész volt, az utolsó három esztendőben pedig igazgatóként vezette a teátrumot, melynek „Örökös tagja”. Milyen érzésekkel jön újra hozzánk?
Ha Nyíregyházára megyek, úgy érzem: hazamegyek. Nagy örömömre én is azt tapasztaltam, hogy kedvelt a közönség. Az Oszlopos Simeon főszerepét még vendégként játszottam, nagy sikere volt. A Váci Mihály Művelődési Központban mutattuk be a kamaradarabot, ugyanis akkor még nem volt külön stúdiószínpada a színháznak. Utána Léner Péter, az új igazgató szerződést ajánlott. Dosztojevszkij Ördögök című darabjában léptem először színpadra nyíregyházi társulati tagként, utána a Segítsd a királyt kezdtem el próbálni.
Kifejezetten kultikus darab volt…
Igen, nagyon nagy forduló az életemben, hogy eljátszhattam benne István király szerepét.
Miért volt különleges? A szerző, Ratkó József, a szerep vagy a társulat miatt?
Az előadást az Antall István, Görömbei András, Nagy András László és Ratkó József által szerkesztett Hangsúly folyóiratnak is köszönhetően óriási várakozás előzte meg, mert az egyik rádióadásban már két jelenet szerepelt a Segítsd a királyt-ból. A várakozás országossá nőtt, hiszen Ratkó Jóskának akkor már neve volt az irodalmi életben, és a téma is nagyon izgatta az embereket. A pártbizottságot is, mert féltek, hogy mi lesz belőle. A fáma szerint egy példánnyal felszaladtak Pestre, végül (az ibrányi kötődésű) Berecz János engedélyezte, hogy előadhatjuk. Olyan kérdésekről szól a dráma, amelyek sokakat foglalkoztattak, de nem nagyon beszélhettek róla. A Ceaucescu-rendszer dübörgése időszakában írta Ratkó, hogy „egybeli nemzet csángó és magyar, szavunk is rokon, lelkünk is rokon”. És azt is, hogy nincsen bűnös ország, nincsen bűnös nemzet, mint ahogyan bennünket, magyarokat Trianon után és 1940 után is annak neveztek. Egy-egy ember lehet bűnös, de nem az egész nép! István király, aki nagyon kegyetlenül bánt azokkal, akik a régmúlthoz ragaszkodtak, az utolsó imájában azt mondja ki: vajon nem fizettünk-e túlságosan nagy árat azért, hogy befogadjon bennünket Európa? Ez 1984-85-ben eléggé rázós téma volt. Most pedig még inkább.
Ötvenöt év a színpadon, közel kétszáz szerep, három évtized tanítás, sok száz tanítvány – impozáns pálya. A most megjelent, Önről szóló kötet életút összegzés, továbbá az elmúlt évtizedek tapasztalatainak, bölcsességeinek átadása?
Bölcselkedni nem akartam. Gemza Péterben, a debreceni színház igazgatójában vetődött fel először a gondolat: írjam meg, hogyan tanítok. Ezt nem vállaltam magamra, de ő rábeszélte Kornya István újságírót: hogy legyen interjúkészítő, szerkesztő. Azzal az elgondolással fogtunk hozzá, hogy ne egy szokványos színész interjú és pályakép készüljön. Négy-öt hónapot vett igénybe a kötet vázát adó interjúsorozat. Beszélgettünk családi körülményeimről, a színészi pályán való ténykedésemről, továbbá olyan időszakokról, amikor a színház volt az egyetlen hely, ahol olyan dolgokat lehetett kimondani, amit mindenki gondolt, de senki nem merte vagy tudta megfogalmazni - s eközben remek dolgok születettek
Összekacsintott színész és néző?
Igen. Várt és nagy visszhangot kiváltott előadás volt például a Miskolcon színre vitt, „A térképen nem található” című Darvas József mű és Sándor Iván drámája a tiszaeszlári Solymosi Eszter meggyilkolásáról, ami ismét az érdeklődés középpontjába helyezte a miskolci színházat. Későbbi emlék Nyíregyháza, ahol nagyon szerencsés csillagzat alatt állt össze a társulat, Léner Péter nagyon ügyesen szervezte meg. Kijutottak például Avignonba - én sajnos nem tartottam velük -, az év színháza lettünk. És ott az említett Ratkó-darab… Nagyon jóféle emberekkel ismerkedtem meg a szabolcsi megyeszékhelyen, sajnos jónéhányan már nem élnek. Bánszki István tanár úr, Albert Miklós, Miklós Elemér és sokan mások igen közel álltak hozzám. Ratkó Józsefről nem beszélve…
A könyv egyik ajánló szövegében azt olvastam, hogy a százötven fotóval illusztrált „Csikos Sándor - kulisszák nélkül” című könyv nem csupán egy élettörténet. Több annál: színháztörténet.
Ez volt a szándékunk. A kort is megpróbáltuk bemutatni, amelyben megszülettek azok az előadások, amelyeknek részese voltam. Megidéztük az Irodalmi Színpadot; a Segítsd a királyt nyíregyházi bemutatóját és annak reakcióját, hiszen a magyar értelmiség jelentős alakjai jelentek meg akkor Nyíregyházán. Például Timkó Imre püspök úr, Csoóri Sándor, Pozsgay Imre, Szervátiusz Tibor, vagy Kósa Ferenc, aki Ratkó Jóskának a legjobb barátja volt - és még sorolhatnám. Persze kiderül a könyvből az is, milyen volt az a világ, amelyben a karcagi kisgyerekből debreceni diák lettem, mi volt az '56-os bűnöm, hogyan kerültem be a Színművészeti Főiskolára, milyennek láttam az egri, miskolci, győri, nyíregyházi társulatokat, és miként változott a debreceni Csokonai Színház az alatt a négy évtized alatt, amelyben tagja voltam és vagyok.
Ez tehát egy érdekes kultúrtörténeti kötet?
Annak is nevezhetjük.
Nyíregyházán is bemutatják?
Igen, őszre tervezzük a megyei könyvtárba.
Térjünk vissza a színpadra! Pályája során játszott már néhány Molnár Ferenc darabban. A Pál utcai fiúk közte volt?
Nem. Ez az első színpadi találkozásunk.
Nyolcvan évesen formálja meg a bölcs Rácz tanár úr alakját. Milyen érzés ilyen sok fiatal között létezni a színpadon, egy zenés, mozgalmas előadásban?
Nagyon kedvelem ezeket a fiúkat, felettébb tehetségesek. Kitűnően táncolnak, énekelnek, remekül játszanak, és igazán kedvesek velem. Kiváló hangulatban teltek a próbák és az előadások, Keszég László, a rendező nagyon jól összefogta az ország különböző részeiből összesereglett szereplőket. Az előadásunknak nagyon nagy sikere van, ötvenszer játszottuk Debrecenben. Most felújítottuk a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, ahol szitáló esőben adtuk elő, de nem hagyta ott senki. A végén tapsoltak, hurráztak, kiabáltak. Jó érzés volt, nagy siker!
Rácz tanár úr személyében mi a legérdekesebb? Honnan kellett őt megközelítenie?
Dramaturgiailag az a funkciója, hogy fölfedezze, fölfejtse a gittegyletet. Ő húzza ki a fiúkból azt, hogy itt egy egylet működik, pecsétjük van, tagdíjak, zászló, és így tovább. Az egész konfliktust Rácz tanár úr kérdései indítják el. Ő jó szándékú, megértő, nem rideg nyomozó. Álmélkodik, rácsodálkozik, elképed, hogy milyen komoly társaság a fiúké.
Nagyon szeretem Molnár Ferencet, zseniális írónak tartom. Nyíregyházán két, Debrecenben egy darabjának voltam részese, s most itt a musical. A Pál utcai fiúk, mint regény, világsiker. Grecsó Krisztián librettója, Dés László zenéje és Geszti Péter szövegei teszik napjainkban sikeressé ezt a változatot. Bízunk benne, hogy a fővárosi produkció sokéves sikere a mi társulatunkkal is megismétlődik.
A következő évad milyen feladatokat, kihívásokat tartogat Csikos Sándor számára?
Tavaly lett volna Bornemissza Péter Magyar Elektrájának premierje Németh Ákos átdolgozásában, de meggátolta a járvány. A közelmúltban viszont bemutathattuk Nagyváradon, a szeptemberben kezdődő évadban játszani fogjuk Debrecenben. Minden bizonnyal színen marad A Pál utcai fiúk is.
Úgy hallom ki a hangjából, hogy jó erőben van és továbbra is nagy lelkesedéssel lép színpadra. Jól érzem?
Igen, hála Istennek van erőm, bár az utóbbi másfél hónap rettenetesen elfárasztott, mert sokat voltam Pesten. Az a megtiszteltetés ért, hogy tanítani fogok a Színház és Művészeti Egyetemen, Szarvas József és Rátóti Zoltán osztályában. Mindig szeretem tanítani, mint például 27 éven át a debreceni Ady Endre gimnáziumban, örülök, hogy most egyetemi szinten folytathatom.
Zárszóként akkor álljon itt egy Csikos Sándor idézet: „Egész életemben azt csináltam, amivé fiatalon lettem, és amit csinálni akartam. Színész voltam. Tanítani is ezt tanítom. Rendezőként is színész voltam, de színészként is mindig az egész érdekelt, nem csupán az én kicsi vagy nagy szerepem.”
További sikereket kívánok!
A fotó Máthé András felvétele