A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a bolgár GDP a 2020-ra becsült 4,6%-os visszaesést követően 3,6%-kal nőhet 2021-ben, – bár kétségtelen, hogy a mostani helyzetben sok a bizonytalan tényező. A bolgár gazdaság részleges fellendülését várhatóan a magánfogyasztás javulása, és egy alkalmazkodó fiskális politika segíti majd elő. A fogyasztói árindex (CPI) inflációja várhatóan felgyorsul a 2020. év végi 0,5%-ról 2021 végére, 1,9%-ra. Az IMF szerint a világjárványt követően Bulgáriának nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kormányzás javítására, a korrupció elleni harcra, az aktív munkaerő-piaci politikák és az oktatási rendszer megerősítésére.
A bolgár agrárgazdaság teljesítményéről készült első becslések azt mutatják, hogy a 2020-ban elért 7754,0 millió levás kibocsátási érték 8,3 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest, míg a növénytermesztés értéke 11,8 százalékos visszaesést mutat. Ennek oka a termelési volumen 16,6 százalékos csökkenésében keresendő, amelyet nem tudott ellensúlyozni az 5,8 százalékos áremelkedés sem. Az állattenyésztés termelése nagyjából megegyezik a 2019-esével.
Bulgária ebben az évben mintegy 2,9 milliárd levát (1,5 milliárd euró) oszt ki a helyi gazdálkodóknak az Európai Unió által támogatott finanszírozásból. A teljes összegből mintegy 2,6 milliárd levát biztosít az EU, a fennmaradó részt az állami költségvetés adja.
Az Európai Unió koronavírus-járvány utáni helyreállítási programja keretében további 315 millió levát (161,1 millió euró) kap Bulgária a REACT-EU kezdeményezés révén. Ebből az összegből finanszírozzák a koronavírus-járvány sújtotta vállalkozások munkahelymegtartó programjait, az orvosi és nem orvosi személyzet támogatását, továbbá a szociális szolgáltatások fejlesztését. A bolgár gazdaság helyreállítását bruttó 438 millió euró juttatással támogatják.
A Bulgaria Air a tavaszi időszakban több mint tíz új útvonalon indít közvetlen járatokat, és már meg is kezdte a repülőjegyek értékesítését. A Szófia és Budapest közötti útvonalon április 29-től hetente négy közvetlen járatot tervez a légitársaság. A jelentős bővítést az tette lehetővé, hogy több rivális légitársaság is kivonult az érintett útvonalakról. A Bulgaria Air tavaly februárban, még a járvány európai kirobbanása előtt jelentős flottamodernizációt tervezett.
A decemberben Bulgáriába látogató külföldi turisták száma 2019-hez képest 63,3% -kal, azaz mindössze 246. 900-ra csökkent. Az EU tagállamok állampolgárai a nemzetközi látogatók 36,5%-át tették ki 2020 utolsó hónapjában, ez 75,8%-kal kevesebb, mint 2019 decemberében. A legtöbb külföldi vendég Törökországból, Romániából és Szerbiából érkezett az országba a múlt év utolsó hónapjában.
A turisták számának csökkenése természetszerűleg kihat a vendégéjszakákból származó bevételre, ami 2020. decemberben éves szinten 71,3%-kal, 7,7 millió euróra csökkent a koronavírus-válság miatt. A külföldi állampolgárok által eltöltött vendégéjszakákból származó bevételek 82,3% -kal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest, míg a bolgár turisták által eltöltött vendégéjszakákból származó bevételek 63,6%-kal.









